Észak – Magyarország legjobbjai: Kerekdomb Fesztivál, Tállya

Idén már a második alkalommal került megrendezésre Tállyán a Kerekdomb Fesztivál, mely minden eddiginél nagyobb érdeklődésnek örvendhetett. A hazai kultúra színe – javát felvonultató eseményen olyan neves hazai zenekarok és művészek léptek fel, mint Tóth Vera és a Random Trip, a Belmondo zenekar, az Irie Maffia, a Kutya vacsorája, a 30Y, valamint Lackfi János József Attila díjas költő. Ezen az összművészeti hétvégén nem unatkozhattunk, volt zene, irodalom és finom tállyai bor minden mennyiségben. Cikkünkben beszámolunk a hangulatról, a programokról és természetesen a fesztiválok kihagyhatatlan kísérőjéről, a gasztronómiáról. Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc, a Grunting Pigs zenekar európai és hazai színtéren is jegyzett zenészei élményeikről, Szabó Réka produkciós vezető a programokról és a tervezésről mesélt nekünk.

 IMG_6516-01.jpeg

Vannak az ember életében olyan helyek, amelyeket valamilyen oknál fogva mélyebben a szívünkbe zárunk. Számunkra Tállya egy ilyen hely. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy meglátogassuk az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Kerekdomb Fesztivált. Nagy reményekkel érkeztünk, és nem csalódtunk, sőt, a hétvégi csodálatos napsütéses idő mellett, remek programokkal, borokkal és ételekkel fogadott minket a község, és a rendezvény is.

IMG_6565-01.jpeg

A település szerkezetéből adódóan, a rendezvények helyszínei igen impozánsak és varázslatos voltak. A kissé arisztokratikus hangulatot erősítették a történelmi épületek, amelyek közül kiemelkedett a Maillot – kastély, ahol a gyermek- és komolyzenei programok mellett kiállítások és filmvetítések kaptak helyett. A fesztivál számos kulturális és kreatív programmal várta a nagyérdeműt, érdekes beszélgetések, felolvasások, előadások során tájékozódhattunk az irodalomról, a művészetekről és egyéb érdekes témákról. A kastély mellett lévő tér volt a gasztronómia egyik központja, itt állította fel sátraikat Katlan Tóni és csapata, valamint a Kaláka konyha. Az előbbi sült kolbásszal, csirkepaprikással, valamint egész sültburgonyával vette le a lábáról a fesztivál éhes közönségét, míg utóbbi a jól bevált lángossal, langallóval és szalagos fánkkal kényeztetett. Volt itt kézműves fagyi, az év fagylaltkölteményével, valamint sütemények, melyek közül a kedvenc a reszelt túrós volt. Termelői mézeket és sajtokat is kóstolhattunk. Aki pedig nem lakott jól itt, a következő helyszínen torkoskodhatott.

IMG_6523-01.jpeg

Az Oroszlános Borhotel és Étteremnek helyet adó Szirmay – kúriában a BBQ kapott kiemelt szerepet. Napközben a bor és a kultúra találkozott az épületben és az alatta található pincében, este pedig a zenéé volt a főszerep.

IMG_6596

Itt beszélgettünk Pribojszki Mátyással és Szász Ferenccel, a Grunting Pigs (elmondásuk szerinti fordításban Röfögő Malacok) blues zenekar híres tagjaival. Ők már nem először léptek fel az eseményen. Egy vagy két kávé mellett meséltek nekünk a névről, élményekről, zenéről, fesztiválról, evésről és Tállyáról. A két pozitív életfelfogású srác péntek este adott elsöprő koncertet a borhotel pincéjében. Pribojszki Mátyás elmondása szerint  a településsel nehezen indult a kapcsolatuk, de mára csak szép emlékei vannak. Baráti kötödések is elősegítették azt, hogy már másodszor léptek fel itt. Az idei koncert szellemisége sem lehetett más, mint a többié, vidám és erőteljes.

IMG_6542-01.jpeg

Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc

 

“A koncertjeink nem egy feszengős, beülős, meghallgatjuk, megtapsoljuk, hazamegyünk, hanem egy interaktív, közvetlen, beszélgetős.”

Szász Ferenc

Matyi szerint ők igen is a blues pozitív oldalát szeretnék átadni, megmutatni azt, hogy ez a műfaj nem melankolikus és szomorú, hanem vidám és szórakoztató. Viszont ez soha nem mehet a zene rovására, a fiúk szakmailag is a toppon vannak, és ezt azért megmutatják a műsorban is. Nem szeretnének mindenkinek megfelelni, nem is gondolják feladatuknak, de a közönségükért mindent megtesznek. A nemzetközi és hazai színtéren is elismert Pribojszki Mátyás szájharmonikájával, Szász Ferenc pedig gitárjátékával veszi le a lábáról a közönséget. Ketten klub szinten szeretnék bemutatni a műfaj csodálatos világát korosztálytól függetlenül. Akusztikus koncertjük minden sallangtól mentes, nincs más csak ők, a zenészek, a hangszer, a közönség és a dalok, de nem is kell más. Elmondásuk szerint a fesztivál folyamatosan fejlődik, és remélik, hogy megmarad ennek a családias hangulatú eseménynek.

IMG_6544-01.jpeg

“Ide nagyon jó jönni, nekem ez a fesztivál a korai Kapolcsra hajaz, amikor még nincs az az óriási embertömeg.”

Pribojszki Mátyás

IMG_6728-01.jpeg

Lackfi János

Szombaton Lackfi János, József Attila díjas író lépett fel kétszer is a Bor és Irodalom elnevezésű rendezvény keretében az Oroszlános borospincéjében. Délutáni programként kinéztük a Kárász Eszterrel és Nemes Janóval készült hangulatos, zenés felolvasást, amely szerintem zseniálisan sikerült. A művész úr elsöprő előadásmódja, Kárász Eszter lenyűgöző énekhangja kívánóan párosult Nemes Janó gitárjátékával. Ezen az előadáson gyakorlatilag minden előfordulhatott, a komoly (mosoly) író rappelt, a zenekarvezető vokálozott, a szaxofonos gitározott, a közönség pedig szórakozott, de még hogy. Egyébként e sorok nem jöhettek volna létre Kárász Eszter és Lackfi János nélkül, ezúttal is köszönöm nekik. De tényleg, ki tudja miért, ilyenek vagyunk mi magyarok, hexameterekben rímelünk, és mindig találunk okot, hogy vidámak legyünk, amit a vérmes költő ki is használ. Ezen az előadáson csodálatos pillanatokkal lehettünk gazdagabbak, ahol az író, a zenész és a tapsoló közönség is emberi arcát mutathatta, egy pohár bor társaságában.

IMG_6748-01.jpeg

Kárász Eszter és Nemes Janó

Késő este a Belmondo zenekar lépett fel Czutor Zoltán irányításával, aki már aznap délelőtt a gyermekeket is elvarázsolta a Czutorborsók előadásán. Az Oroszlános Borhotel és Étterem 400 éves pincéjében a történelem és a kultúra találkozott a korokon átívelő örömzenével, valamint az akusztikus koncertek leírhatatlan élményével. A fiúk a saját számaikon kívül, a Beatles életművébe is betekintést nyújtottak. A buli hangulata csillagos ötösre értékelhető, a kis alapterületű pincében eltűntek a határok, a nagy színpadokra jellemző távolságok, a zenész és a közönség közötti interakció sokkal mélyebbé válhatott ezáltal. Szerencsénkre az első sorban jutott hely, így közvetlen közelről élhettük át annak minden percét. Számomra az volt a legszimpatikusabb, hogy a zenekar minden pillanatát élvezte a műsornak és az általuk sugárzott pozitivitás hatására az egész hallgatóság átszellemült. A bulira jellemző volt a libabőr, amely Czutor Zoltán zseniális hangjának, és a zenekar ütős játékának volt köszönhető. Számomra nagyon élvezetes volt a dobszóló, amiért is külön gratulálnék. Kovács Adrián, a Budapesti Operettszínház tagja kiváló billentyűjátékával emelte az est színvonalát. A beatbox szóló remekül megfért a dalok hátterében. Összességében elmondható, hogy király volt, és még több ilyet a Kerekdombra.

IMG_7014-01.jpeg

Czutor Zoltán és a Belmondó

A többi helyszín sem volt kevésbé hangulatos, a Vincellér Ház hátsó kertjében, a református templom szomszédságában állt a nagyszínpad, ahol kora délutántól a zene játszotta a főszerepet. Pénteken a Mary Popkids, majd a Honeybeast, késő este pedig a Random Trip és Tóth Vera lépett fel. A szombat esti zenei parádét a Bohemian Betyars kezdte el, majd az Irie Maffia folytatta. Az utóbbi koncertjére már a Belmondo zenekar hatása alatt érkeztünk, és már átadtuk magunkat a zene ősi ösztönző erejének, ezért már a boogie a lábunkba volt. A zenekar a legismertebb számaikat játszotta el, hatalmas sikert aratva a közönség körében. Sena vezetésével áradt a karibi hangulat, amelyet erősítettek a reggae-s szólamok. A hiphop ritmusa erőteljesen szólt, amelynek hatására már mi is fújtuk a slágereket. A koncerthez remek hátteret adtak a falakra vetített fényfestmények, és a finom tállyai borok. Vasárnap Varga Líviusszal a Kutya Vacsorája lépett fel, amely a korai kezdés hatására a piknik jelleget erősítette. Líviusz meghatározó személyisége uralta a koncertet. Este a 30Y hozta el a kedvenc számait, lezárva egy újabb jól sikerült Fesztivált. A pécsi alternatív rockbanda jól prezentálta az egész esemény hangulatát, hiszen ahogy ők is, a Kerekdomb is egyéni stílusú esemény, amely kilép a tömegrendezvények kliséiből és megpróbál egyedi maradni, na ezt bogozd ki.

IMG_6906-01.jpeg

Matyó kézműves kiállítás az Alkotóházban

A község alkotóházában a helyi hagyományokkal és kézművességgel ismerkedhetünk meg, volt népi játszóház, Matyó – kiállítás és kézműves foglalkozások. A pincemustra során a Tállyai Történelmi Borút Egyesület pincéibe kaphattunk betekintést a borászat egyedi és hangulatos, kevésbé ismert világába. A nyitott pincék gasztroprogramokkal várták a nagyérdeműt, ahol a finom borok mellett házias ételeket is kóstolhattak a borkedvelők. Ezeken a programokon borútlevéllel lehetett részt venni, amelyeket az információs pontokon vásárolhattunk meg, amelyből ezúttal hatszor annyit értékesítettek, mint júniusban.  A település a Tokaj – hegyaljai történelmi borvidéken található, ahol a borkészítéshez kötődő kézművességek is jelentősek, mint pl. a kádár szakma. A Kalina Kádárműhely által szervezett workshopon és kiállításon betekintést kaphattunk ebbe a rejtett világba.

IMG_6905

Az idei őszi Kerekdomb Fesztivál megháromszorozta látogatóinak számát, amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg. A Tállyáért Egyesület, a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósított összművészeti fesztivált a Művészetek Völgyének csapatával közösen szervezte meg. Szabó Réka produkciós vezetővel beszélgettünk szervezésről, élményekről, kapcsolódásokról. Elmondása szerint a Káli – medencei sikerek hatására több felkérést is kapnak, hogy vegyenek részt olyan események rendezésében, amelyekkel a Kapolcshoz hasonló kisebb vidéki településekre is fel lehet hívni a közönség figyelmét. Ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a régió kulturális élete is fellendüljön, valamint turisztikai szempontból is növekedjen annak hírneve. A meghívást azért is vállalták szívesen, mert hasonló környezetbe, egy élő térbe hozhatják a Fesztivált, viszont a település eltérő tulajdonságai miatt új kihívásokkal is találkozhatnak. Az elmúlt évek az útkeresés, a tervezés keretében teltek, az idei év első júniusi eseményének után az őszi Kerekdomb a legsikeresebbnek tekinthető mind közül.

reka_interju.jpg

Szabó Réka, a Kerekdomb Fesztivál, produkciós vezetője

“Alapvetően a fesztivál három lábon építkezik, meghatározó a gasztró, mellette van a kultúra és a sport. Ebből a háromból próbálunk kialakítani egy háromszöget, hogy mindenki megtalálja azt amit keres.”

Szabó Réka

A programok szervezése során igazodniuk kell a régió adottságaihoz, rendezvényeihez, amelyhez a helyi vállalkozók komoly segítséget nyújtanak. A bor és a gasztronómia meghatározza a rendezvény tematikáját, amely mellett kiemelt szerepet kap a kultúra is. Összművészeti fesztiválként fontosnak tartják a kulturális értékteremtést, legyenek ezek színházi előadások, vagy zenei programok, fontos a hagyományőrzés, és a nagy koncertek is kiemelt szerepet kapnak, hiszen ezek hozzák a közönséget. Fontosnak tartják, hogy elkerüljék az egyhangúságot, minél több stílust és műfajt szeretnének egy tető alá hozni. A színes programok mellett a sport kiemelt hangsúlyt kap, amelynek itt komoly hagyománya van. A Mád – Tállya félmaratonfutást már évek óta megrendezik. A település szerkezete megkönnyíti a szervezést, amelyek mellett a borospincék segítik a programok elhelyezését rossz idő esetén is. Jövőre is lesz Kerekdomb ez biztos, az időpontokról még egyeztetnek. Az őszi esemény sikerein felbuzdulva jövőre is meg lesz rendezve ebben az évszakban. A tervekről beszélgetve vannak arra is elképzelések, hogy a Fesztivál tereit kitágítják, és határon átnyúló programsorozatokat, nemzetközi fellépőket is szerveznek ide.

IMG_6810-02.jpeg

Szirtes Edina Mókus

Az őszi Kerekdomb Fesztivál hangulata varázslatos volt, amelyhez hozzájárult a jó idő és a község varázslatos aurája is. Mi nagyon jól éreztük magunkat és bízunk benne, hogy még sokáig részt vehetünk ezen a rendezvényen. Szerintünk ennek az országrésznek igenis szüksége van az ilyen típusú kulturális eseményekre, ahol művelődhetünk, bulizhatunk és kikapcsolódhatunk, miközben finom borokat és ételeket kóstolhatunk. A központból kiindulva bejárhatjuk az egész Tokaj – hegyaljai vidéket, megismerve a hazai bortermelés egyik legfontosabb régióját. Szállásunkat az esemény idejére foglaljuk le időben, hiszen a környező településeken már jó előre elfogynak a szabad helyek. Többnyire hat településen kínálnak szállást, a szervezők szívesen segítenek nekünk annak kiválasztásában. Látogassunk el Tállya történelmi községébe, fedezzük fel lenyűgöző szépségeit, miközben jó zenéket hallgatunk és még jobb művészeti programokon veszünk részt. Az idei év egyik legjobb kultúrpiknikét élvezhettük.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az őszi Kerekdomb Fesztivál a legjobb összművészeti találkozó a régióban, ahol a gasztronómia és a kultúra egységes képet alkot.

Kerekdomb Fesztivál

Kerekdomb Fesztivál 2018. nyitókép

Weboldal: Itt

FB-f-Logo__blue_50

Reklámok

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.